Nádtető fölött az ég
Még lábát lógatja az alkony
a régi nádtetőn,
szél sminkelte ég pirul,
lassú tánccal lép az este,
meggyfényt kortyol a Hold
egy billegő székfelhőn,
kacér csillag kacsint rá
mint egy szép menyecske.
Tücsök perel a lusta csenddel,
füttyöt próbál a feketerigó,
de már aludni tér,
aki vele cserfel,
fejet hajt a toll,
elalszik a szó.
Fekete felleg takarót
húz a nádfedél,
s míg szendereg kicsit,
ujjával simít
nádjába a szél.
indián ősz
nézd csak
az ősz földre ül megint
oly gyönge már
de könnyedén legyint
szél lebben
dér lepte fűzfaág haján
és ülve hal
mint egy büszke indián
varjú toll
szél ölén kering
nincs ősz haj
csak ködös sáros ing
elindul a tél
mokaszin nyomán
dobszó bújik át
egy felhő karikán
versvilág
dörömbölnek a versbe zárt szavak
a pont feszül a vessző dárda alak
szóközök tágulnak s a kérdőjelek
válaszért görbülnek s a gondolatjelek
te érted nyílnak téged idéznek
legyél hang s én a szó kit kitépnek
ki a sorok börtönéből rá leheletedre
legyek oxigén társa jussak a szívedbe
ne itt legyek a betűk alakjára fonva
ne legyek görcs mi sosem lesz kibontva
hagy legyek az mire oly régen vágyom
érintés ölelés csók egy puha álom
ne legyek szó a testetlen kínvalóság
sorok közt gubbasztó sajgó nyomorúság
ne legyek kit a hideg csended megöl
legyek egy hang szívedben legelöl
hisz mit számít más mit az egész élet
a világ nélküled csak málló enyészet
ne hagyj itt, itt hol verslábak tipornak
gyere nyújts kezet e szívbe zárt titoknak
szavam hangod legyen érezd meg a lelkem
vigyél a szavakból vigyél el engem
ha csak egy lépésen egyetlen lépésen át
vidd a versem e vén bolond aranyát
és ha nem kell csak dobd le a sárba
hagy legyen semmi nem nyúlok utána
magamra borítom az itt hagyott csendet
és megfojtom magamban a sápadó szerelmet
...ne hagyj itt hol a szavak dörömbölnek
ne hagyj meg engem betűkbe zárt rögnek
augusztusi hajnal
hajnalig hajlik az éjszaka ága
túlérett csillag a földre pereg
sóvárgó sóhajjal gyűjti kosárba
fényét a lélek és sajog a heg
menekül a sebzett elűzött árnyék
napsugár lándzsák döfik a levegőt
pipacsszirom hull a sápadó ajándék
s befedi a reményt a térdepelőt
görnyedő fűszálakon harmat gurul
vakondtúrásban csetlik-botlik a szél
csigaházba bújik s kuncog huncutul
egy ábrándos álom majd nyugodni tér