A túszejtő

Első nap

Késő délután van. Anya és lánya kettesben élt itt, egészen a mai napig, a mai délutánig. Mi történt? Nem tudom! Nem voltam itt, egy biztos, most már hárman vannak. A harmadik nem családtag, valami idegen. Ki tudja ki, és ki tudja honnan jött. Azt sem lehet tudni, hogy került e ház falain belülre. Annyit tudok, - így elárulhatom - valamit valahol elkövetett, ne kérdezzék mit, engem sem avatott be senki. Ami egyértelműnek látszik: anyát és lányát túszul ejtette. Nem tudom a férfinél van- e fegyver, de azt igen, azt látom, a puszta keze is félelmetes. A fenyegető hang is az, amivel szól hozzájuk. Ha ott lennék, - bár nem vagyok anyámasszony katonája - még én is össze-vissza csinálnám magam. Mit várjunk akkor egy gyenge fiatalasszonytól és az ő egyetlen lányától? Ki ez a tébolyult, aki pont az ő házukat találta meg, spontán véletlen vagy tudatos?

- Amennyiben nem engedelmeskedsz, nem maradsz nyugton, megfojtom a lányod és kidobom a szemétdombra!

- Ne bántsa a lányomat! - anya és lánya sír. Érthető, félnek, nagyon félnek. Még nem voltak túszok soha. Ki tudja, mi vár rájuk? Ki tudja, mit akar ez a szörnyeteg, ki tudja, meddig marad az otthonukban?

- Nem fogom bántani, ha nem adsz rá okot. Csak ketten vagytok? - kérdezi. A kislány válaszol - lehet nem kellene -, így megtudta az elkövető: nincs férfi a háznál, nincs kitől tartani.

- Apa meghalt.

- Sajnálom! - mondja a túszejtő.

- Maga ne sajnáljon semmit! - mondja az anya.

- Azt sajnálok akit akarok! - mondja a túszejtő. - Adj valamit inni!

- Csak alkoholmentes söröm van! - felel az anya.

- Megfelel! Most józan fejjel kell gondolkodnom! - a túszejtő válaszán meglepődtem. És önök? Anya sört hoz, az idegen nem köszöni meg, csak elveszi. Látni rajta, mindenre elszánt, egy célja van: félelembe tartani a családot. Egyértelművé téve, senki nem tudhatja meg, hogy itt talált menedéket. Egyszerre menekül a rend éber őrei elől és a saját társai elől is, akiket otthagyott. Történt valami, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, így nem maradt más választása, mint elmenekülni a tett helyszínéről. Elszakadni két társától és csak futni, menekülni. Mi módon jutott el idáig, talán ő sem tudja, de itt biztonságban lehet, feltéve, ha bebiztosítja, hogy ez a nő gondolni se merjen arra, hogy feladja. A kislánya ehhez pont megfelelő, elég tudatosítani azt, hogy egy gyanús mozdulat, cselekedet, és a kislány múlt idő csupán. A szavak erejével akar hatni, meggyőzni. Mint a zálogos marha, úgy üvölt a ház két lakójára. Ahogy hallom, decibelből sincs hiány.

- Ne próbáld meg értesíteni a rendőrséget! Gondolni se merj arra, hogy feladsz! A házból nem mehettek ki, nem telefonálhattok! Nem csupán magam miatt! Ha megtudják a társaim, hol bújtam el, ti is veszélybe kerültök! Igazi hétpróbás gazemberek! - fejezte be közölnivalóját.

Hétpróbás gazemberek? Ez a férfi sem lehet különb, ki tudja mit fog tenni még a túszaival. Az idő egy reumás csiga módjára vánszorog, de így is múlik szép lassan. Nem tudni mennyi idő telik el, de lassan besötétedik. A hangulat szinte mit sem változik Ami helyzetüket bonyolítja, anyához látogató érkezik. Nagyjából a következő beszélgetés hallhatnánk, ha falak között hallgatózni tudnánk.

- Brrr! Brrr! - A bejárati csengő! Várt vagy nem várt esemény? A folytatásból megtudjuk.

- Vársz valakit? - kérdezi anyát az idegen. - Senkinek sem szabad megtudnia, hogy itt vagyok!

- A barátnőm! - válaszol anya - Még pár nappal ezelőtt beszéltük meg, hogy eljön.

- Ne nyiss ajtót! Előbb utóbb csak elmegy! - felel az idegen. A csengetés nem akar szűnni.

- Tudja, hogy itthon vagyok! - válaszol az idegennek anya. - Azelőtt beszéltem vele telefonon, hogy lányommal beléptünk a házba.

- Brrr! Brrr! - szól még mindig a csengő. Aki odakint van nem érti, anya miért késlekedik az ajtónyitással. Bent van, máskülönben nem égne a villany odabent.

- Engedd be! De várd meg, míg bemegyek a lányoddal a szobába! - utasítja a túszejtő.

- Mutasd meg a szobádat! - mondja anya a kislányának. Így kell tennie, bár fél, mi lesz most?

- Tudod mire számíthatsz, ha eljár a szád! - figyelmeztet a betolakodó. - Ne feledd, a lányod a tét!

Dehogy kell mondani. A sakk és szleng nyelvén félelmében berosál. Ajtót nyit, végre ajtót nyit.

- Történt valami? - kérdi a barátnő. - Soká nyitottál ajtót, már azt hittem mégsem vagy itthon.

- Bocsáss meg a várakozásért, az ipar egyik remekművén ültem - ad választ a barátnőnek.

Eddig csillagos ötös, gondolja az idegen, aki még nem lépett be a lány szobájába. Úgy helyezkedik el, hogy hallja miről beszélgetnek. A kislány csak néma könnyeket hullat, jobban fél, mint eddig valaha, már nem kicsi, még nem is nagy, de azt már sejti, tudja, érti, érzi: ez a bácsi olyat tud vele csinálni, amit ő bizony még nem akar. Tudja ezt anya is, de mit tehet, a játékszabályokat most ez a férfi írja, nem Vágó István vagy Rózsa György. Az lényegtelen, miről beszélget a barátnőjével, elég annyit tudni, hogy úgy érzi, a másodpercek egy mocsok, lomha csiga lassúságával telnek. Barátnőjét siettetni sem akarja, ki tudja mivel hívná fel a figyelmét arra, nincs minden rendben e ház falain belül. Azzal talán igen, ha kitessékelné az ajtón. Eddig sem volt szokása az ajtón kívülre küldeni vendégeit, ezután sem cselekszik így.

Nézzünk rá a túszejtő idegenre és a kislányra, talán még nem késő megelőzni a tragédiát. Tekintetünket akkor vettük le róluk, amikor a kislánynak be kellett mennie a szobájába. A túszejtő ekkor még a szoba ajtajában állva hallgatózott, anya mit és hogyan mond. Kitűnőre vizsgázott, megértette: minden cselekedetétől a lánya a jövője függ. Belép a szobába ő is, meg is akad a szeme valamin! Igen, valamin, nem valakin. Hogy min, megtudják azonnal. Azt észre sem veszi, hogy a kislány az asztal alá bújva remeg, mint a béka abban a bizonyos hideg ételben valahol Miskolc-Diósgyőr városában. Túl sok menedéket az asztal sem jelent, igaz nem tudná leborítani róla, még akkor sem, ha ő lenne Arnold Schwarzenegger, vagy ő lenne maga a Terminátor. Az asztal sem szokványos, lakik valami a tetején, nem is akármi. A túszejtő ezt a valamit vette azonnal észre, és nem várt reakciójára sem mi, sem a csonka család nem számíthatott.

- A tiéd ez a szép terepasztal? - csak most tűnik fel neki, nem látja a lányt. - Hol vagy, kislány?

Ki nem mehetett, hiszen ott állt az ajtóban. Itt kell lennie valahol a szobában. Valaki vagy valami megmozdul az asztal alatt, nem más, mint a kislány. Előbújik, az idegen hangjában nincs már semmi erőszakos, félelmetes. Olyan nyugodt a hangja, mintha Frontint, Helexet vagy Xanax Flektort szedett volna. A túszejtő nem mást látott meg mikor belépett, mint egy félkész terepasztalt, ami még így is impozáns látványt nyújtott. Az események innentől kezdve egészen más fordulatot vesznek. Olyat, amit nem várnánk, egy mindenre elszánt bűnözőtől, aki önmagával is képes leszámolni, ha kell. ( Akár versenyre is kelne önmagával, mint Ferencváros MÁV állomás egykori állomásfőnöke - Berentei -, aki azt állította: belőle egy is sok, de ha lenne még egy Berentei, versenyre kelne vele, tehát versenyre kelne önmagával.)

- Igen az enyém! - válaszol a lány. Amióta együtt vannak, most először mosolygott. Ki tudja, lehet régóta nem mosolygott már. A férfi a terepasztalhoz lép.

- Hol kell bekapcsolni? - kérdi. - Szeretném megnézni kivilágított jelzőkkel, állomásokkal, házakkal.

A kislány odalép. Bedugja az elosztót a konnektorba. A transzformátorok felzúgnak. A jelzők fénye azonnal láthatóvá válik. Néhány kapcsolás és az utcai lámpák, az állomások, az épületek, utak is fényárban úsznak. Ami talán fel sem tűnik, nincsenek felrakva vonatok. Miért nincsenek? Azonnal megtudjuk. A férfi lekapcsolja a szobában a villanyt, a látvány csodaszép. Nem láthatjuk, de a kislány lelkében megváltozik valami. Ez az idegen örül annak az egyetlen egynek, ami apa elvesztése után még jelent számára valamit.

- Gyönyörű! - mondja a túszejtő. - Tegyünk fel rá vonatot!

- Bácsi! Nem tudunk feltenni, nincs működő mozdonyom. - felel neki a kislány, az a kislány, aki szinte senkivel sem állt már szóba. Zárkózott volt, az iskolában is nagyon rosszul teljesített. De itt és most megtörtént a csoda. Úgy tűnik, van valami közös bennük: a kislány is, a túszejtő is szereti játékvonatokat. Utóbbi miért? Ki tudja, valami oka biztos van.

- Vedd elő a vonataidat, talán egy-kettőt meg tudok javítani! - A kislány most már nem félelmében, örömében sír. Ismét villanyt gyújtanak, előveszi a vonatokat. A férfi látható szakértelemmel nyúl hozzájuk. Négy Fuggerth mozdony, talán kettő összerakható belőlük. Szereti ezt a típust, majdnem egyidős az M41-sel. Csavarhúzót kér, leül az asztalhoz, szétszedi a mozdonyokat. Ügyelve arra, ne sérüljön meg, ne vesszen el semmi. A kislány csodálattal nézi, nemrég apa javította a kis mozdonyokat. Elkészül az első mozdony: az M41 2003-as.

- Ezt az egyet tudtam megcsinálni. A másikhoz forrasztani kellene. A maradék kettőből meg kivettem alkatrészeket ezekhez. Az alkatrészeket beleteszem a mozdonyok dobozába, el ne vesszenek - mondja az idegen, aki belopta magát egy szomorú, magányos kislány szívébe. Ezután felrakja a mozdonyt a sínre. Az állomás nem nagy, csupán néhány vágányból áll, így könnyen áttekinthető.

- Gyere, kislány, segíts beállítani a vágányutat! - olvasóm nem tudja mi a vágányút? A kislány tudja és anyukája is tudja. Volt kitől megtanulniuk. Néhány váltó kézzel való állítása, egy-két kapcsoló átkapcsolása és a kis mozdony a transzformátor karjának elforgatására engedelmesen elindul.

- Be kell járatni lassan előre-hátra, szerelvény nélkül. Addig keresek használható vagonokat és iszom Fuggerth bácsi tiszteletére - mondja a túszejtő. Úgy is tesz. Iszik egy sört Fuggerth bácsi tiszteletere. Ki Fuggerth bácsi? A kislány is ezt kérdezi, ő sem tudja, bár látja e nevet a dobozokra írva.

- Fuggerth bácsi építette ezeket a kis mozdonyokat. Tudod, én személyesen ismertem őt. Valamikor dolgoztam egy vasútmodell gyártó műhelyben, ezért értek a javításukhoz. Többnyire Fuggerth modellek átalakítását végeztük - mondja a túszejtő. Közben számba veszi a személykocsikat. Ki tudja, hány szerelvény jönne ki belőlük. Mivel értett apa a javításukhoz, - meg volt kihez fordulni, ha segítség kellett - arra gondolt: az olcsón megvett modelleket megjavítja. Csak a Fuggerth kocsik műanyag kiegészítőit tartalmazó öntőformákból van vagy ötven darab. Az idegen talál egy M62-es Szergejt, a PIKO gyár gyártotta valamikor. Nem is egy van belőle, félreteszi. Először az M41-hez kell kocsikat találni. Kiválaszt négy használható kocsit, pótolja rajtuk a vonókészülékeket, ütközőket. Odaviszi az asztalhoz és az állomás egyik tároló vágányára helyezi. Visszamegy további járműveket keresni, majd a félretett M62-est veszi szemügyre. Nincs nagy baja, ki kell belőle pucolni a koszt, amit összeszedett. Látszik, valamikor szőnyegen volt használva. A forgóvázakban néhány érintkezőt helyre rak, olajoz, összeszerel és máris mehet az állomásra bejáratásra.

- Vidd el a személyvonatot egy körre, addig bejáratom a Szergejt! - megtörténik a vágányút beállítás. A kis mozdony rákapcsolódik a négy személykocsira, melyekben világítás és belső tér is van. Mivel csak játékvonat, nem kell fékpróbát tartani, azonnal indulhat. A harmadik vágány mellett nincs peron, a virtuális utasok nem tudnának felszállni, de ez egy próbavonat, egyébként sem szállíthatna utasokat. A vonat elhagyja az állomást. A vágányra felkerül a Szergej. Egyelőre csak a biztonsági határjelzők között megy előre-hátra. Az idegen szerelvényt is talált már a mozdonyhoz. Két PIKO MÁV-os kocsi, van még több is belőle, de azokat át kell néznie. A két gyorsvonat kocsit felhelyezi a Szergej mögé. Időközben megérkezik a próbavonat. Ismét olyan hangzik el, amit vasúthoz nem értő olvasóim nem érthetnek.

- Miért húzod a vezérlőkocsit? - kérdezi az idegen, aki még mindig idegen.

- Bácsi! Van benne egy By kocsi, aminek nincs távvezérlő csatlakozása, ezért inga vonatba sorolásakor megszűnik a tolt vonati közlekedés lehetősége - válaszol a kislány. Azt már egyszerre mondják: - A tolt vonati közlekedést a pálya állapota sem teszi lehetővé.

Ekkor megszólal a hangosbemondó anya személyében, aki értetlenül áll azelőtt, amit lát:

- Szolgálati közlemény! Gyere kislányom vacsorázni! Ne felejts el kezet mosni! Maga is jöjjön!

- Menjél kislány! Én is mindjárt megyek - mondja túszejtő, miközben talál két újabb kocsit a gyorsvonathoz. Így már egy elsőosztályú Ao, két másodosztályú Bo és egy poggyászkocsiból áll. Lehetne akár egy balatoni gyorsvonat a hetvenes évekből, csak egy étkező- vagy bisztrókocsi hiányzik még a szerelvényből. Ő is kimegy a konyhába. Nem felejti el a kézmosást sem.

- Foglaljon helyet! - kínálja hellyel az idegent anya udvariasan. Nem nyugodott meg, de amit az előbb látott, biztos lehet benne, nem kell tartania, hogy ez az idegen kárt tesz a lányában. Addig legalábbis nem, míg biztonságban érzi magát.

- Köszönöm! Nem felejtettem el kezet mosni sem, koszos csülökkel csak egy disznó étkezik! - asztalhoz ül.

- Borsós galuska van. Szereti? - kérdi anya.

- Nem válogatok! Vendég vagyok, egy betolakodó. - Ez helyes meglátás részéről.

- Szedjen! - kéri az idegent, aki nem szed, hanem a következőt mondja:

- Előbb szedj a lányodnak és magadnak! - Anya így tesz. Nem erre számított, ez a valaki bárhonnan is jött, tanult némi kultúrát valahol. Nem veti bele magát disznó mód a vályúba, nem böfög, nem röfög, nem malackodik. Miután befejezte a vacsorát, a tányérból kiöblíti azt a keveset ami maradt. Nem sok mindent hagyott, éhes volt, még a szaftot is kitörölgette kenyérrel. A vacsora alatt szótlan volt, úgy látszik anyával nehezebben kommunikál, talán mert nem tudja, mit mondjon. Itt van előtte egy csinos fiatal nő, akit sokan letepernének, erőfölénye neki is megvan, hogy megtegye. Mégsem teszi, nem mintha nem tetszene neki. Visszamegy a szobába. További vagonokat talál, amiket lehet használni. Összeállít belőlük néhány tehervonatot. A kislány immár két vonattal játszhat. Ezalatt anya elmosogat. Ugyanolyan nyugtalan, mint volt, vagy talán még nyugtalanabb. A lánya megkedvelt egy bűnözőt. Nem tilthatja el tőle, nem is merné, így legalább nyugalom és béke van. Ez az ember elérte azt, ami lehetetlennek tűnt. A kislány apja halála óta újra mosolyog, újra nyitott, újra beszél. Eddig minden szót fogóval kellett kihúzni belőle. Pszichológushoz jártak, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ki ez az ember, és mit tett?, Talán nem fog kiderülni soha, s talán jobb, ha nem is derül ki. Ki tudja, miért őket találta meg? Válasz nincs. El kell fogadni, egy rajtuk kívül álló erő, hatalom akarta így. Csak ez az egy gyereke van, több nem lehetett. Sok próbálkozás után már lemondtak róla a férjével, amikor megtörtént a csoda: megszületett. Nem írtam még neveket, én talán tudom, kit hogy hívnak, talán nem. Ha tudom a nevüket, ígérem, meg is osztom majd önökkel. Anya és lánya: egy kislánynak természetes, hogy anya az anya, nem Kata, Erzsébet, Nóra esetleg Dóra. Anya. Így is szólítja őt. Az is természetes, hogy anya a kislányát kislányomnak hívja. Igaz, szólíthatná a nevén is, de nem teszi, nem kell az idegennek tudnia. Az meg mindennél természetesebb, hogy a túszejtő sem siet a bemutatkozással, annyit talán mondhatott volna: Béla vagyok, szia! Más nincs a történetben, ez hármójuk története. Róluk szól, minden más lényegtelen, felesleges. Lassan eljön a lefekvés ideje, anyát az a kérdés foglalkoztatja, kit hova fektessen? Három szoba van, két háló és egy nappali. Az ő és lánya szobája egymás mellett van. A nappali kicsit távolabb, mint tudjuk nagyobb részét egy terepasztal foglalja el. A kislány inkább ezt a szobát használja, mint a sajátját. Anya - aki egyébként kényes az ilyesmire- az eseményeket mérlegelve, eltekint a ma esti fürdéstől. Lánya, bár még gyermek, felettébb csinosnak mondható - nem mintha ő maga nem lenne az -, attól fél, hogy az idegen akkor tesz látogatást a fürdőben, amikor ő vagy a lánya bent van. Ki tudja, szeretne-e csinálni velük valamit, hogy mit, ne részletezzük. De ha már megtörténne az a valami, inkább vele történjen meg és ne a lányával. Legjobban azt szeretné, ha nem történne semmi. Az éjszakától is fél. Házukban egy idegen, akiről nem tud semmit, egy idegen, aki ha akar, bármit megtehet velük, ha ahhoz van kedve. Akár még azt is. Vagy a lányát vagy az idegent be kellene zárni. Úgy véli, bármelyiket zárná is be, csak ideiglenesen jelentene védelmet. Ez az ember egy King Kong, képes lenne puszta kézzel pozdorjává zúzni nem csak egy ajtót, hanem azt is, aki mögötte van. Úgy dönt, lányát zárja majd be, a férfit csak akkor tudná, ha önként vonulna "zárkába". Legyünk őszinték, nem bízik az idegenben, talán azt szeretné, ha reggelre eltűnne innen, de nem sok esélyt lát arra, hogy így legyen, főleg arra nem, hogy egyedül tegye. E nem mindennapi délután végén aludni térnek.

Vége az első napnak! 

Vége az első fejezetnek.