Csak hagyj
Mondja meg valaki, miért ilyen az ember?
Szenvedni nem bír már,
Tovább lépni nem mer.
Rájöttem, mi lehet a baj...
Hiába az ész,
Ha a szív egész mást akar.
Tudhatom én ésszel,
Hogy jobb a kávé mézzel,
Ha mégis cukorral kívánom.
Talán megérné kivárnom,
Míg az illata már nem nyom a memóriámon.
Viharban nem tudok aludni...
Hahh, mennyivel könnyebb a dörgésre fogni,
Pedig miattad hánykolódom éjjelente.
Hogy amit mondtál, bármit jelentett e,
Vagy csak móka volt az egész.
Akárhogy is, szívem sokáig emészt,
Mert minden viccnek fele igaz.
Kiművelt kertembe újra belépett a gaz,
Ahogy betetted a lábad,
De én már nem szeretném látni,
Csak a távolodó hátad.
Útközben, kérlek ne ejts el most semmit,
Mert a szívem üres templom,
Amiben könnyen beszökik a hit.
Rohanó képek
Pocsolyába ejtett esernyőtok,
Sörbe fojtott régi gondolatok,
Ágy mellé dobott chipses zacskó,
Pórázon a bolt előtt váró tacskó.
Ezek mind csak a rohanó képek,
Amik összeolvadva suhanó évek.
Megtörténnek egy pillanat alatt,
Elúsznak melletted, mint folyóban a halak.
Ciklámen
Nem tudtalak megmenteni.
Kókadozva nézed a reggelim.
"Mit adhatnék még neki?"
Pedig minden trükköt bevetettem.
Sorsod akaratom ellenére lett rövid,
Boldogabb lettél volna odakint?
Elrejtettelek a naptól,
És nem fosztottalak meg az italtól,
Szirmaid azonban a földre hullva,
Minden szárad lekonyulva.
Az én fejem is lekonyul,
És elkezdi felismerni:
"Nem tudtalak megmenteni..."
Kék
Óceán, égbolt, nefelejcs, tenger és páva,
IKEA-s zacskóval állok a 3-as metróra várva.
Mit érzek én, ha valami kékre nézek?
Nyugodtságot, energiát, valami merészet.
Annyi mindenre emlékeztet, mégis kevésre,
Meglátva hullámként fut át rajtam késve.
Mintha sodró hűvös víz lenne, magával ragad.
El tudnád képzelni, hogy más színű a falad?
Gyakori kérdés, ha valaki ismer a felszínen,
De ez szinte kizárt. Nem hiszem.