Merre jár a boldogság?
Elindult útjára a boldogság,gondolta megkeresi régmúltját.Ment, mendegélt hegyeken-völgyeken,tengereken, és meredélyen át.Hosszú útján néha megpihent, majdazon gondolkodott, merre indult,hisz már nem is tudta úticélját.Közben egy kis szeretetet koldult.Néha találkozott emberekkel,a száját mosolyra fordította,keveset beszélt, egy idő utánelköszönt, lépteit gyorsította.Fáradtan, de már megkönnyebbülveestére visszatért otthonába,régmúlt emlékeit beletettea padláson lévő dobozába.
A boldogság kulcsa
Nem gondoltam volna, hogy ez a két nap megváltoztatja eddigi életemet. Sok sikertelen próbálkozás után egy kis pihenőt adtam magamnak. Most jó volt egyedül lennem, nem vágytam társra.
Pénteken este érkeztem a szállásra, másnap kezdődött ugyanis a kétnapos Könyvkiadás kurzus. Nagyon kíváncsi voltam, mit tanulhatok még, de szeretek társaságban lenni és ismerkedni is.
Hiába volt tévé a szobámban, nem vágytam rá igazán, ezért este még olvastam kicsit. Egyszerre általában több könyvet is olvasok, ezúttal két kötetet hoztam magammal. Régebben, amikor még napi három órát utaztam busszal, nagyon sokat olvastam. Akkoriban gyakran előfordult, hogy a buszon lévő zajtól nem tudtam kellően a szövegre figyelni, ezért elkezdtem agykontrollal foglalkozni. Megtanultam, hogyan tudok éles helyzetben kikapcsolni és egy dologra figyelni, bármi is legyen körülöttem. Ezen az estén azonban mégsem tudtam sokáig olvasni. Inkább a másnapra gondoltam.
Reggel még azelőtt felébredtem, mielőtt az ébresztő felköltött volna. Izgatottságomban még a reggeli sem ment le a torkomon, két harapás után abbahagytam. Ránéztem az órámra: hét óra harmincöt perc. Indulhatok. Sosem szoktam késni. Mivel én voltam az első, választhattam helyet a teremben. Pár perc után már ott ültem az ajtóval szemben lévő széken.
Az első belépő egy fiatal lány volt. Majd egyszerre többen jöttek. Nők és férfiak is. Kezdett megtelni a terem. Egy idő után észrevettem, hogy egy szék üresen maradt. Ránéztem az órámra: hét óra ötvenöt perc. Ebben a pillanatban megláttam, amint átlépi a küszöböt egy férfi. Rám nézett, kacsintott és leült velem szemben. Én persze a kacsintástól egyből lefagytam. Nem tudtam megmozdulni, pedig nagyon kíváncsi voltam. Lehet, hogy a mellettem ülőnek küldte? Éreztem az arcomon, amint a pír megjelent rajta. Hirtelen lehajtottam a fejemet és úgy tettem, mintha a táskámban keresnék valamit.
Elérkezett a nyolc óra. Tanárunk belépett az ajtón és bemutatkozott. Kis idő múlva már a könyvkiadás struktúrájáról beszélt. Őszintén szólva nem is az előadóra figyeltem, mert a gondolataim még mindig a kacsintás körül jártak. Úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt. Alig vártam, hogy szünet legyen, pedig az óra még csak most kezdődött.
Eljött a tíz óra. Végre! Kimehetek a teraszra, hogy friss levegőt szívjak. Most nem szeretnék ismerkedni, senkivel sem beszélni. Egyszerűen csak a friss levegőn szeretnék lenni.
Levegő... tiszta, semmi füst, semmi szag. Becsuktam a szememet, felemeltem a fejem és a nap felé tartottam. Most az sem zavart, hogy allergiás vagyok a napra a hófehér bőröm miatt. Éreztem a szabad levegőt. Nem telt el sok idő, amikor megállt mellettem valaki.
Szia! Peti vagyok.
Hirtelen megfordultam, közben kinyitottam szememet.
Szia! Rebeka vagyok - szólaltam meg, mosollyal az arcomon.
Csend lett, nem válaszolt. Közelebb hajolt, majd se szó, se beszéd, megcsókolt. Bemutatkozás után egy csók? Ez az új trend? Még nem hallottam róla.
Bocsánat, de nem bírtam ellenállni. Úgy éreztem, meg kell, hogy csókoljalak.
Mosolyra fordította a száját, és bement az ajtón.
Én meg még mindig ott álltam, és az édes csókján gondolkodtam. Nem tudtam elengedni. Érezni akartam, még órákon keresztül. Nem bántam meg és nem is tiltakoztam közben. Nagyon jó érzés volt. Régen nem kaptam ilyen odaadó csókot. Gondolataimat kénytelen voltam elhessegetni, mert észrevettem, hogy egyedül vagyok a teraszon. Beléptem a tanterembe, de hiába néztem, Petit sehol sem láttam. A boldog mosoly, mely a csók után az arcomon ragadt, hirtelen elhagyott.
Csalódás már megint? Rögtön a bizalmamba férkőzött, és ennyi? Mindenki bent van, ő meg sehol. A tanár épp a táblára írt. Nem vettem észre, hogy tanárcsere volt. Pedig meg szoktam jegyezni, ki miben van, de most egyedül a csók járt a fejemben. A változást akkor vettem észre, amikor megfordult.
Hoppá! Hisz ő Peti! Ő lenne a másik oktató? Amíg el nem jött a következő szünet, őszintén szólva azt sem tudtam, miről beszél. A hangja összekuszálódott, csak a száját figyeltem...
Tizenkettőkor elérkezett az ebédidő. Amíg oda nem értem az ebédlőbe, azon gondolkodtam, ki mellé üljek le. Amikor beléptem, észrevettem egy asztalt, amelynél még nem ültek. Nem zavart volna, ha egyedül eszek. Amint helyet foglaltam, máris ott termett a pincér és hozta a levest. Megköszöntem és nyúltam is a szedőkanálért, de éreztem, hogy valaki áll a hátam mögött. Nem mertem megfordulni. Kiemeltem az első kanál levest, amikor meghallottam Peti hangját:
Ide ülhetek?
Persze, nyugodtan. Nem foglalom senkinek - és szedtem tovább.
Helyet foglalt, szedett, jó étvágyat kívántunk egymásnak, és hozzákezdtük enni a finom, bár nagyon forró levest.
Olyan feszült voltam, mert nem tudtam, hogy én kezdjem-e a beszélgetést, vagy neki kell. Befejeztem az evést, megtöröltem a számat, amikor megszólalt:
Te még nem adtál ki könyvet, hogy eljöttél erre a kurzusra?
Már három könyvem megjelent, de azt gondoltam, hogy a "Jó pap is holtig tanul...". Tudod, mindig van valami új dolog.
Akkor te szeretsz tanulni.
Igen, most éppen azon gondolkodom, hogy oroszul fogok.
Miért pont oroszul? - tette fel mosolyogva a kérdést.
Ekkor megjelent a pincér és hozta a második fogást.
Majd egyszer elárulom - mondtam nevetve.
Ez úgy hangzott, mintha tudnám, hogy örökre vele maradok. Velem az a baj, hogy ha valakivel megismerkedem, rögtön negatív gondolataim támadnak: Mi lesz, ha nem tetszik neki az öltözködésem és nem szereti majd a rendmániámat? Vagy megkér arra, hogy fogyjak le egy kicsit.
Ebben a pillanatban azt éreztem, ezek a negatív dolgok nem jöhetnek az életembe. Csak pozitív dolgokon kezdtem gondolkodni. Amikor befejeztük az ebédet, egy friss kávéra vágytam, de nem szóltam. Pár perc után láttam, hogy fészkelődik -mintha indulni akarna-, de nem mer felállni.
Óra előtt még van egy kis dolgom. Vacsora után meghívhatlak egy kávéra?
Megköszöntem, igent mondtam. Felállt és elment. A szívem megnyugodott. Éreztem, ahogy a boldogság átjárja az egész testemet. Elindultam a pult felé. Kértem egy lattét édesítővel és kimentem a friss levegőre. De valamit elfelejtettem. Megnézni az órámat. Az utolsó korty után rápillantottam és felkiáltottam:
- Juj!
Visszavittem a poharat, és már rohantam is az előadásra.
Ez a nap hamar eltelt. Együtt vacsoráztunk, megittunk egy kávét, közben egymásról szereztünk információt. Ő Pesten lakik, abban a kerületben, ahol a szállásom van. Tanárként dolgozik, szabadidejében pedig írói kurzusokat tart. Tíz óra felé felkísért a szobám ajtajáig. Megcsókolt és megköszönte a vele eltöltött időt. Soha senki nem volt még velem ilyen kedves. A második napot is együtt töltöttük.
Ez a történet tíz évvel ezelőtt kezdődött. Azóta együtt vagyunk. A legjobban annak örülök, hogy azon a bizonyos napon a negatív gondolataimat elhessegettem. A pozitívval kezdtem. Bejött. Egyetlen egy napot sem töltöttünk külön. Boldog vagyok...
A csend dallama